Az európai kultúra
történetének egyik legnagyszerűbb és legnagyobb korszaka a reneszánsz („renaissance” francia szó= újjászületés).
Az elnevezés részben az ókori művészetek
felélesztésére vonatkozik, a
képzőművészetben és az irodalomban ez a kor az
antik görög szépségideál
újjászületése. A középkor
uralkodóan vallásos szemlélete után a
reneszánsz az
ember nagyságát és
életörömét hirdeti. Fellendülésnek
indulnak a világi
művészetek és a természettudományok,
megszületik az új szellemet tükröző humanizmus. Az olasz reneszánsz
képzőművészet olyan nagy művészeket adott
a világnak, mint Botticelli, Leonardo de Vinci, Michelangelo.
A zene szerepe és
hatalma is megnőtt a reneszánsz korban. Egyre több hivatásos és amatőr muzsikus
működött Európa-szerte és megbecsült rangot, hírnevet szerzett magának.
„Hollandiától
Burgundiáig a híres énekiskolák
egész sora (Antwerpen, Brügge, Liége, Cambrai,
Dijon stb.) küldte szerte egész Európában
neves énekeseit és zeneszerzőit. Az ő
hangjuk zengett a pápai énekkarban, Mátyás
király udvarában, Augsburgban és
Párizsban egyaránt. A hajlékony dallamot és
a jó hangzást Olaszországban
tanulták, a népies összhang
használatát az angoloktól vették át.
A gregorián
éneket sem vették el, csak
másféleképpen használták fel, mint
az előző
korszakok.” (Rajeczky Benjamin)
A reneszánsz a kórusművészet
aranykora, énekes (vokális) korszak. Az „a
capella” (kíséret nélküli) énekkari szerkesztés máig élő hagyománya akkor
virágzik ki Európában. A XV. században jelenik meg a „Kórus”. Ezek igen kis
létszámú együttesek, mindössze 8-12 énekest számláltak.
Hangszereket
is
alkalmaztak szólójátékra vagy
énekszólam kísérésére.
Sokféle fúvós-, vonós- és
billentyűs hangszert ismertek, ez utóbbiak közé
tartozott az orgona, mely a
barokk zenében kap majd nagy szerepet. A reneszánsz
legjellegzetesebb és
legkedveltebb hangszere mégis a lant, amelynek szerepe a
későbbi századokban
„házi” hangszerré vált
zongoráéhoz volt hasonló.
A zene terjedésében döntő szerepet játszott az első zenei nyomdák megjelenése. Az eddig csak egyes kéziratos példányokból ismert kompozíciók közkinccsé váltak.
A többszólamú szerkesztés főbb típusai
A reneszánsz zene műfajai
A) POLIFÓN szerkesztés : a szólamok imitációs rendben követik egymást és egymással egyenrangúak.
Imitáció( =utánzás) : a témát az egyik szólam indítja, a többi időbeli eltolódással, legtöbbször más hangról elindulva utánozza, egymás után belépve. A legtisztább imitáció a kánon,ahol minden szólam ugyanazt a dallamot énekli végig időbeli eltolódással.
Zenehallgatás:
Palestrina:Nigra sum
B) HOMOFÓN szerkesztés esetén egy magasabb szólam képviseli a
fődallamot, amely a többi szólam akkordszerűn alátámaszt. A szólamok
együtthangzóak,ritmusuk és szövegük azonos.
A
mise olyan zenei műforma, amely a katolikus egyház legfontosabb
szertartásának
állandó szövegrészeire épül.
Ezek; Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus és
Agnus Dei. A korábbi gregorián formák után
a középkortól kezdve többszólamú
kompozícióként jelenik meg. legjelentősebb
feldolgozásai: Palestrina, Bach,
Mozart, Beethoven, Liszt, Kodály stb. műveiben.
A reneszánsz misekompozíció gyakori formája az úgynevezett cantus firmus mise (cantus firmus = meghatározott dallam). Ebben a mű valamennyi tétele egyetlen dallamra épül, mely vagy egy szólamban (rendszerint tenor), vagy valamennyi szólamban megjelenik. A cantus firmus lehet gregorián idézet vagy világi dallam is. A legnépszerűbb ilyen dal (chanson) a XV. századi franciaeredetű L’ homme armé, amelyre szinte mindenjelentős reneszánsz szerző komponált misét.
L' homme armé francia chanson a XV. századból:
A
motetta latin nyelvű
vallásos tárgyú szövegre írt
többszólamú kórusmű. Zenei
szerkesztésében a
homofónia és polifónia
érvényessül.
A madrigál a reneszánsz
világi zene műfaja, az
egyszerű
strofikus többszólamú énekből alakult ki.
Szövege nemzeti nyelvű és főként a
kor szerelmi költészetből merít. Az egyszerű
háromszólamú dalocskától a
nagyszabású ötszólamú
alkotásokig a madrigálnak igen sokféle
típusa élt.
A
németföldi születésű LASSO (vagy Orlandus
Lassus) a XVI. század egyik
legsokoldalúbb zeneszerzője. Kortársával az
egyetlen városhoz kötődő, műveiben
is egységes stílust képviselő Palestrinával
szemben Lassus egész Európát
beutazta, minden stílusban járatos volt, modora és
alakja a reneszánsz világfi
típusa. Bejárta Franciaországot és
Itáliát, működött Antwerpenben,
életét
nagyobb részében pedig a bajor hercegi udvar
muzsikusának tisztét töltötte be
Münchenben.
Páratlanul termékeny
szerző, aki kora minden műfajában járatos volt: egyházi zene mellett éppolyan
otthonosan mozgott az olasz madrigál és francia chanson , mint a német
többszólamú dal területén, Több mint 2000 műve maradt fenn. Ezek közül
legnagyobb jelentőségű a mintegy 1200 motettát magában foglaló, hatalmas
gyűjteménye.
Jelszava:”Ne legyen nap
alkotó munka nélkül!”